Idén is van lehetőség előrehozott érettségi vizsgákat tenni azokból a tantárgyakból, amelyek oktatása a 12. évfolyam előtt véget ér. Pozitív kivételt képeznek ez alól a szabály alól az idegen nyelvek, amelyekből akkor is lehet előrehozott érettségi vizsgát tenni, ha az adott nyelv oktatása csak a 12. évfolyamban ér véget. Abban az esetben, ha az adott tárgy oktatása a tanterv szerint a 11. évfolyam után is folytatódik, akkor a vizsgára jelentkezőnek osztályozó vizsgát kell tennie a teljes hátralévő tananyagból. Nem lehet előrehozott vizsgát tenni például "magyarból", matematikából, történelemből és testnevelésből.
Az osztályban többen jelezték, hogy angol nyelv, illetve fenntarthatóság tantárgyból szeretnének előrehozott érettségit tenni. A fentieket figyelembe véve az angol nyelvre jelentkezőknek április hónapban osztályozóvizsgát (Klikk a linkre!) kell majd tennie.
Érettségi vizsgát az egyes tárgyakból közép-, vagy emelt szinten lehet tenni; a gimnázium befejezéséig szintenként egyszer. Fontos szabály, hogy középszintű vizsga után lehet szintemelő vizsgát tenni, fordítva azonban nem, azaz aki először emelt szintű vizsgát tesz, az a tanulói jogviszonya alatt már nem tehet középszintű vizsgát, csak az érettségi bizonyítvány megszerzése után.
Az érettségi vizsgára való jelentkezés határideje 2026. február 16., hétfő. A határidő elmulasztása jogvesztő.
Jelentkezéskor le kell adniuk az érettségi jelentkezési lapot, amit segítségemmel töltenek majd ki.
Akinek a pedagógiai szakszolgálat vélemény alapján lehetősége van valamilyen mentességgel, kedvezménnyel élni (pl az írásbeli vizsgarész helyett szóbeli vizsgát tenni, hosszabb felkészülési időt kérni stb) annak egy igazgató úrhoz címzett kérvényt (Klikk a linkre!) is be kell nyújtania, amelyben pontosan leírja a kért kedvezményeket, és hogy mely pedagógiai szakvélemény alapján kéri azt. A kérvénynek egyéb formai követelménye nincs. A hivatkozott szakvéleményt -ha még nincs az iskolában- csatolni kell a kérvényhez.
Azon jelentkezők esetében, akik a jelentkezéskor még nem nagykorúak, minden benyújtott dokumentumot (Klikk a linkre!) egy szülőnek/gondviselőnek is alá kell írnia.
A tanulói jogviszony alatt tett érettségi vizsgák ingyenesek.
Fontos, hogy a vizsgára való jelentkezést a határidő után nem lehet módosítani, illetve visszavonni.
Bár a vizsgajelentkezés vissza nem vonható, de ha gyermekük nem megy el az osztályozóvizsgára, akkor a vizsgajelentkezést -mivel nem teljesítette a vizsgára való bocsátás feltételeit- törölnünk kell.
Az írásbeli vizsgákra május hónapban, tanév közben kerül sor. A szóbeli vizsgák emelt szinten központilag a június 3–10. időszakban, középszinten pedig az utolsó tanítási hetet követő június 22–26. időszakban lesznek; ezt vegyék figyelembe a nyári vakáció tervezésekor.
Kérem, hogy akinek gyermeke szeretne érettségi vizsgát tenni, az az alábbi linken elérhető űrlap kitöltésével segítse a munkámat, hogy a megadott adatokat már előre rögzíthessem az érettségi szoftverben.